2010. október 17., vasárnap
A kávé hódító útja
Valamennyi forrás megegyezik abban, hogy a kávécserje az etióp Kaffa városából terjedt át Jemenbe,Perzsiába, Arábiába majd Egyiptomba.Arábiából a portugálok és a hollandok 1600 körül vitték át Ceylonra és a többi gyarmataikra.Ugyanebben az időben egy mohamedán zarándok Indiába vitte, majd innen terjedt tovább Jáva szigetére, 1699-ben.1706-ban már megjelenik Amszterdamban, és XIV.Lajos francia király udvarában is.A kávé elterjedése összekapcsolódik az iszlám térhódításával.Mohamed próféta megtiltotta a bor ivását, így az iszlám hívőknél a kávé helyettesítette a bort, mint élvezeti cikket.Az első kávéház 1554-ben nyílt meg, II.Szulejmán uralkodása alatt.Európában először Velencében jelent meg a kávé 1615-ben.1650 után már az összes európai nagyvárosban nyitottak kávéházakat.Magyarországon a törökök terjesztették el a kávézás kulturáját.Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művében már megemlíti a kávét.Az első kávéházak viszont csak a 18.század közepétől nyíltak meg hazánkban.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése