2013. március 17., vasárnap

Aranygaluska vaníliasodóval






hozzávalók 6 főre

Tésztához:
  • 1 dl tej
  • 1 pohár natúr joghurt
  • 1 tojás
  • 7 dkg cukor
  • 2 dkg élesztő
  • 50 dkg finomliszt
  • 10 dkg vaj
  • 25 dkg durvára darált dió
  • 10 dkg nádcukor
  • 10 dkg vaj
Sodóhoz:
  • 1 l tej
  • 10 dkg cukor
  • 1/2 cs vanília puding
  • 1 tk vanília kivonat
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 2 tojássárgája


Elk..:
elkészítés
  1. A tejet meglangyosítjuk, 1 tk cukrot és az  élesztőt beletesszük, felfuttatjuk.
  2. Ehhez hozzátesszük a vajat felolvasztva, a tojást, joghurtot, cukrot, lisztet és rugalmas tésztát dagasztunk belőle, amit 1 órán át kelesztünk langyos helyen letakarva.
  3. A megkelt tésztát evőkanállal golyókká szaggatjuk, langyos, olvasztott vajba, majd cukrozott dióba forgatjuk és egy kivajazott, kekszmorzsával beszórt jénai tálba rakjuk annyi rétegben, ameddig el nem fogy. Kelesztjük még 1/4órát, majd előmelegített sütőbe tesszük, és pirosra sütjük.
  4. A sodóhoz az tejet megmelegítjük, habverővel állandóan kevergetve a cukrot felolvasztjuk benne, és hozzákeverjük a vanília kivonatot. Egy kevés tejet meghagyva a pudingport elkeverjük, a felforrt tejhez öntjük. Folyamatos kavargatás mellett hozzátesszük a tojássárgákat, és a citrom reszelt héját és levét. A sodót addig kevergetjük, míg közepesen besűrűsödik.
Az aranygaluska nagyon finom volt, tényleg bearanyozta a tegnap estét. Köszönjük Viola!

2013. február 16., szombat

Bomboloni alla crema

Megsütöttük a bombolonit, ami egy olasz fánk, vagy más néven krapfen, azaz bécsi fánk. Lehet tölteni vanília-vagy csokikrémmel. Mindkettő nagyon finom, az énkedvencem a csokis krémes.





Előkelesztés:

  • 100 g liszt
  • 60 g meleg víz
  • 25 g élesztő

Összegyúrni, keleszteni addig, amíg a duplájára nem nő. kb 1 óra.

2.kelesztés:

  • 185 g előkelesztett tészta
  • 200 g simaliszt
  • 200 g rétesliszt
  • 50 g cukor
  • 75 g vaj
  • 100 g tojás( egész)
  • 80 g víz
  • 4 g só
  • vaníliaaroma
  • citromhéj

az előkelesztett tésztához hozzáadni a többi összetevőt, majd a tésztát duplájára keleszteni.
Amikor kész, kinyújtjuk, és kis korongokat szaggatunk. Hagyjuk kelni a korongokat még 1 órán át, aztán lehet olajban kisütni.

Töltelék:

  • 500 ml tej
  • 4 tojás sárgája
  • 4 kanál liszt
  • 8 kanál cukor
  • 1 csomag vanília


a tojást elkeverjük a cukorral, majd a tejbe beletesszük, és lassan főzni kezdjük. Hozzáadjuk a lisztet, a vaníliát.Akkor kész, amikor besűrűsödik. Levesszük a tűzről, hagyjuk kihűlni, és megtöltjük vele a fánkokat. Porcukorral meghintjük.

A magyar farsangi fánk receptje:

  • 50 dkg liszt
  • 3 dkg élesztő
  • 3 dl tej
  • 2 evőkanál cukor
  • 8 tojássárgája
  • 10 dkg margarin
  • 1 ek rum
  • fél citrom reszelt héja
  • só

Elk.:
a lisztet egy keverőtálba öntjük, a közepébe kis fészket készítünk. Az élesztőt belemorzsoljuk, majd egy kevés tejjel és cukorral összekeverjük. Amikor az élesztő felfut, a többi tejet, tsárgáját, margarint, porcukrot, rumot, reszelt citromhéjat beletesszük, picit sózzuk. Addig gyúrjuk fakanállal, amíg hólyagos nem lesz. Ezután letakarva, meleg helyen megkelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett nyújtódeszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, majd pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk. Még kelesztjük a korongokat is, majd mélyedést nyomunk a közepére, és olajban kisütjük. Baracklekvárral töltjük, és porcukorral meghintjük.
Tipp: a megformázott fánktésztát azonnal süssük ki, különben alakját veszti.



Még néhány tipp, amit összegyűjtöttem a nosalty-ról:



A farsangi szezon főszereplőjének, a fánk készítésének sokan nem mernek nekiállni, pedig egy kis odafigyeléssel és néhány alapszabály betartásával nem is olyan nehéz a pihe-puha fánkok gyártása.
  1. Mint minden kelt tésztát, a fánkot is meleg helyen készítsük, és a hozzávalókszobahőmérsékletűek legyenek.
  2. A lisztet szitáljuk át, így könnyebb lesz a fánk tésztája.
  3. Próbáljuk ki, hogy nem egész tojásokkal, csak tojás sárgájával készítjük a fánkot, lazább lesz a tészta.
  4. Tegyünk evőkanálnyi rumot a tésztába, ezzel megelőzhetjük, hogy sütés közben teleszívja magát olajjal a fánk.
  5. Addig keverjük fakanállal, vagy dagasszuk kezünkkel a tésztát, amíg fényes-hólyagosnem lesz, és elválik az edény falától.
  6. Türelmesen várjuk ki, míg duplájára kel a tészta.
  7. Laza (ne erőteljes) mozdulatokkal nyújtsuk ujjnyi vastagra a tésztát.
  8. Lisztbe mártott fánkszaggatóval (vagy bögrével/pohárral) szaggassuk.
  9. Szaggatás után hagyjuk letakarva pihenni a fánkokat, úgy 10-15 percet.
  10. A fánksütő serpenyőben 1,5-2 cm magasan álljon az olaj.
  11. Végezzünk próbát a sütés megkezdése előtt, dobjunk egy kis tésztadarabot az olajba, hogy megállapíthassuk, kellően felmelegedett-e már.
  12. A nyújtódeszkán lévő felükkel felfelé tegyük a fánkokat az olajba. Ne zsúfoljunk bele sok fánkot, egyszerre annyit tegyünk a serpenyőbe, amennyi kényelmesen elfér.
  13. Az első oldalt lefedve süssük 1-2 percig, fordítás után fedő nélkül süssük tovább.
  14. Konyhai papírtörlőre szedjük a kisült fánkokat, hogy leitassuk a felesleges olajat.
  15. Csak akkor hintsük porcukorral a fánkokat, mikor már langyosra hűltek.
Hamisítatlan farsangifánk-receptekért kattints a képre!


2013. január 27., vasárnap

Banános-almás pancake

A mai süteményeket a Tupperware grillapon, vagy palacsintasütőn készítettem el. Olaj nem kell alá, amikor készen vannak a palacsinták, maguktól elválnak. A recettáramban létezik egy másik variáció, a túrós pancake ( ha beütitek a jobb felső sarokban a keresőbe, kiadja a receptet), itt most gyümölcsöket tettünk bele, és megszórtuk fahéjas porcukorral.

Extra tipp:
egy vérnarancs levét csavarjuk ki, és kis cukorral főzzük lassú tűzön sziruppá. A kész palacsintákra öntsük rá. Jó étvágyat.






Hozzávalók:
  •  4 dl kefir 
  •  3 egész tojás 
  •  12,5 dkg margarin (olvasztva) 
  •  3 ek. cukor 
  •  csipet só 
  •  30 dkg liszt
  •  1 sütőpor
  •  gyümölcs


Recept a Tupperware-tól:

Az összes hozzávalót összekeverjük a Konyhaművész tálba a Mesterfogás habverővel. (Még finomabb, ha a tojásfehérjét külön felverjük a Gyorskeverőben, és a végén keverjük a tésztához)
Felforrósítjuk a MSZ Palacsintasütőt, majd takarékra téve elkezdjük sütni a palacsintákat. Kb. 25 db lesz belőle.
Lehet a tésztába tenni fahéjat, reszelt almát, müzlit, narancshéjat, zizit stb.
Szervírozni: lekvárral, pudinggal, tejszínnel, csoki öntettel stb.
Cukor nélkül, sós tésztával, sütés közben a tetejére kolbász karikákat, gombát stb. Rátéve, finom kis pizzákat süthetünk!
Tükörtojás, tócsni, melegszendvics, hamburger fasírt is süthető!
A palacsintasütő kiváló még, bundás kenyér sütésére olaj nélkül (1 tojás, 1 ek. olaj). Hússzeletek hirtelen sütésére is kiválóan alkalmas.

Én az édes változathoz karamelizált almát, banánt teszek a palacsinták tetejére.

oldalajánló: www.tupperware.hu  

2013. január 23., szerda

Sárgarépafasírt madársalátával



Ez a bejegyzés elsősorban női olvasóimnak szól. Beiktattam két cukormentes hetet, és ilyenkor olyan receptek között keresgélek, ahol egyáltalán nem vagy nagyon kevés cukorral elkészíthető ételeket ajánlanak. Ezalatt az idő alatt sok gyógyteát fogyasztok ( borsmenta, hársfa, bodza, kamilla stb, amit még a fürdővizembe is teszek),  sok zöldséget eszek, rozskenyeret vagy durumkenyeret választok, rengetek fokhagymát iktatok az étrendembe. És még van egy kedvencem, az élőflórás joghurt. Joghurtkészítő gépben készítjük el, Danone activiával oltjuk be a tejet, amiből másnap reggelre lesz 6 üveg joghurt. A beleim azóta csodálatosan működnek, ami az arcbőrre is kihat, hiszen a belek állapota tükrüződik az arcon. Szóval javaslom mindenkinek a kefír, vagy élőflórás joghurt rendszeres fogyasztását. És akkor jöjjön a sárgarépafasírt. Sokan ódzkodnak a répától, nyersen én sem szeretem annyira, de így, fasírtként nagyon finom.

Hozzávalók 6-7 db fasírthoz


  • 2 nagy répa
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • liszt ( lehet teljes őrlésű, aki szeretné)
  • tojás
  •  zsemlemorzsa
  • fűszerek( paprika, bors, só)

Elk.: 
A répát lereszelem, majd összekeverem a zúzott fokhagymagerezdekkel, a fűszerekkel, a liszttel, tojással. Amikor összeállt, zsemlemorzsába forgatom, és olajban kisütöm. A végén reszelek rá trappistát, hogy ráolvadjon. Olívaolajos madársalátával tálalom. Fincsi és egészséges. Jó étvágyat.

2013. január 13., vasárnap

Fahéjas fűszeres keksz


A fahéjnak rengeteg jótékony hatása van. Segít a fogyókúrában, a cukorbetegeknek is jó, vírusölő, hangulatjavító. Ha a masszázskrémbe keverjük és a combra kenjük, kiváló cellulitis ellen. És nem utolsósorban afrodiziákumként hat. Ígyhát rengeteg érv szól amellett, hogy elkészítsük ezt a finom,fűszeres fahéjas kekszet.
Egyszerű és isteni.

Hozzávalók ( 1 tepsi adagra)

  • 20 dkg liszt
  • 12 dkg barnacukor
  • 15 dkg margarin
  • 3 kávéskanál fahéj
  • 2 kávéskanál mandulaforgács
  • citromhéj
  • tetejére: kardamom, csillagánizs

A hozzávalókat összegyúrjuk, majd mikor már sima masszává összeállt, kis golyókat formázunk és koronggá lapítjuk. A korongokat kivajazott tepsibe tesszük, tetejüket kardamommal v.csillagánizzsal díszítjük.
 200 fokon 12 percig sütjük. Jó étvágyat.

2013. január 10., csütörtök

Scrapbook

A főzés, konyhában tüsténtkedés betegség miatt még várat magára, addig is felteszek egy scrap-es üdvözletet. Legyen ez az év is mindenkinek receptekben gazdag!



2013. január 2., szerda

Profiteroles al cioccolato




Boldog újév kezdetet mindenkinek. Egy csodálatos süteményreceptet szeretnék megosztani veletek. Profiteroles a neve, olasz sütemény. Képviselőfánkok töltve tejszínhabbal, és leöntve csokimousse-val. Az egészet lehűtve tálalják. Nagyon finom. Feltettem olaszul is, ha megcsináltam, csatolom a saját képeimet. Addig itt a recept, aki szeretné kipróbálni:


Per i bignè circa (70-80 pezzi)70-80 db bignéhez kell



· 250 acqua , 250 g víz

· 5g di sale, 5 g só

· 250g burro, 250 g vaj

· 300g farina 00, 300 g liszt

· 7 uova , 7 tojás

Per la salsa al cioccolato, a csokiszószhoz

· 800g di panna fresca liquida, 800 g folyékony habtejszín

· 10g di sale, 10 g só

· 100g di cacao amaro in polvere, 100 g kakaópor

· 100g di cioccolato fondente a pezzetti, 100 g étcsoki darabolva

· 175g di zucchero semolato, 175 g cukor

· 2 cucchiai di glucosio(serve per rendere la salsa lucida,se non lo avete va bene anche il miele),2 kanál méz

Per la crema pasticcera , a bigné-krémhez, amivel megtöltöm

· 12 tuorli d’uovo, 12 tojássárgája

· 1l di latte fresco intero, 1 l tej

· 10g di sale, 10 g só

· 300g di zucchero, 300 g cukor

· Una bacca di vaniglia , vaníliaaroma, v. vaníliaarúd

· Una scorza di limone fresco non trattato, 1 citrom héja

· 50g di amido di mais, 50 g kukoricakeményítő

Per alleggerire le creme, könnyíteni a krémet

· 500g di panna fresca, 500 g tejszínhab

· 50g di zucchero, 50 g cukor

· ½ bacca di vaniglia, fél rúd vanília

Procedimento bignè: da preparare al meno 24h prima, a bigné elkészítése 24 órával előtte

In una pentola scaldiamo il burro e l’acqua. Aggiungiamo il sale e quando avrà raggiunto l’ebollizione, uniamo la farina in una sola volta. Misceliamo velocemente e giriamo fino a quando non si crea una palla che si stacca dalle pareti della pentola. Spegniamo il fuoco. Versiamo il contenuto in una ciotola e con le fruste elettriche iniziamo a montare il composto per farlo raffreddare poi uniamo le uova in due volte e misceliamo bene. Il composto dovrà essere simile a una crema. Mettiamo la crema in una sac à poche e su una teglia con la carta da forno creiamo i bignè. In forno a 210° per 25’. Sforniamo e facciamo raffreddare e riposare l’impasto per almeno 24h. io li ho conservati in una recipiente coperti con un tappo.

Egy edényben felmelegítjük együtt a vajat és a vizet. Sót, amikor felforrt, hozzáadjuk a lisztet, addig keverjük, amíg el nem válik az edény falától. Levesszük a tűzről. El kezdjük verni egy elektromos habverővel, hogy kihűljön, majd hozzáadjuk a tojásokat. Tegyük habzsákba a krémet, és kis halmokat nyomjunk egy tepsire, és 200 fokon 25 percig sütjük. 1 éjen át hűtjük.





Procedimento salsa al cioccolato:da preparale almeno 24h prima , a csokikrém elkészítése

In una ciotola mescoliamo il cacao,zucchero. In una pentola portiamo a ebollizione la panna. Quando bolle aggiungiamo il sale,la miscela di polveri e il cioccolato a pezzetti e il glucosio. Lasciamo bollire per altri 2min ( a me ne sono serviti di più poi regolatevi voi,deve avere l’aspetto molto liquido e liscio). Versiamo il tutto in una ciotola e farla riposare in frigo per almeno 24h coperta ( io l’ho lasciata un giorno e mezzo,anche due giorni non succede niente anzi è meglio perché gli ingredienti “maturano”)

Egy edényben keverjük össze a kakaót és a cukrot. A tejszínt forraljuk fel, és adjuk hozzá a cukros kakaót, sót, mézet. 2 percet forraljuk, majd lezárjuk, és kihűtjük. 1 éjen át, vagy pár óra hosszát. Amikor kihűlt, könnyítsük a krémet tejszínhabbal ( 250 g-al)

Procedimento crema pasticcera:bigné-krém

Riscaldiamo il latte con la buccia di limone e la vaniglia. Da parte misceliamo con la frusta a mano i tuorli e lo zucchero e poi aggiungiamo l’amido. Uniamo il latte e facciamo cuocere la crema. Lasciamo intiepidire la crema prima di essere utilizzata.

Melegítsük fel a tejet citromhéjjal és vaníliával. Verjük fel a tojássárgáját a cukorral, majd adjuk hozzá a keményítőt. Keverjük össze a tejjel, és főzzük össze. Mielőtt betöltenénk a bignéket, hűtsük ki a krémet.

Procedimento per la panna: tejszínhab elkészítése

montare la panna con lo zucchero e i semi di vaniglia. felverni a tejszínt a cukorral és a vaníliával

Assemblaggio:

Alleggerire la crema pasticcera con metà della panna montata. Farcire i bignè utilizzando la sac à poche. Mettere la rimanente panna nella salsa al cioccolato. Direttamente con le mani tuffiamo i bignè nel cioccolato fino a rivestirli con un movimento rapido. Adagiamo i bignè in un vassoio e farli riposare in frigo( io li ho lasciati una notte)… e ora sono pronti!!!

A krémet a tejszínhab felével lehet könnyíteni, a másik felét a csokikrémbe kevejük.
Betöltjük a bignéket a tejszínhabos krémmel, és kézzel belemártjuk a csokimousse-ba, majd egy tálra halmozzuk őket. Lehűtjük, és tálalhatjuk is. Jó étvágyat.

2012. december 28., péntek

Somlói galuska



Kívánok minden kedves olvasómnak
 boldog új évet. Találkozzunk 2013-ban is!





Zárjuk az évet Somlóival: a sütemények királyával!











Hozzávalók:

hozzávalók 5 főre

Tésztához
  Cukorsziruphoz (opcionális)

  • 250 ml víz
  • 200 g cukor
  • 1 dl rum
  • 1 nagy marék mazsola
  • 1 dl rum
  • 10 dkg darált dió

Csokiöntethez:10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 3 ek cukrozatlan kakaópor, 2 ek hideg tej
Tálaláshoz: tejszínhab


  1. Két piskótát sütünk: egy simát és egy kakaósat. Ehhez a tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral, géppel, habosra keverjük, hozzáadagoljuk a lisztet. A masszát megfelezzük, és az egyik feléhez hozzákeverjük a kakaóport. A tojásfehérje habot elfelezve, egyik, ill. a másik tálba óvatosan beleforgatjuk.
  2. Két, sütőpapírral bélelt tepsire terítjük a piskótatésztákat vékonyan, ügyelve, hogy közel egyforma nagyságúak legyenek.
  3. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt (tűpróba!) megsütjük a piskótákat (egymás után).
  4. A cukorsziruphoz cukrot és a vizet kis lábasban feltesszük a tűzre, és addig melegítjük, míg sűrű szirup nem lesz. A tűzről lehúzva, amikor már langyos, hozzákeverjük a rumot. Hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. A mazsolát rumba áztatjuk.
  6. Elkészítjük a vaníliakrémet.
  7. A kihűlt piskótákat megfelezzük, és következik a rétegezés: egy sima piskótával kezdünk, meglocsoljuk a cukorsziruppal, megkenjük a vaníliakrémmel, megszórjuk a lecsepegtetett mazsolával és meghintjük a dióval. Erre jön a kakaós piskóta, az előzőek szerint járunk el, majd még egy sima piskóta, és a töltés, végül a megmaradt kakaós piskótával zárjuk az egészet. Ha maradt krém, mazsola és dió, ezt is megkenjük, megszórjuk, ha nem, az sem baj. Fóliába csomagoljuk és legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük, de még jobb, ha egy egy egész éjszakára ott felejtjük.
  8. A csokiöntethez gőz felett összeolvasztjuk a vajat és a cukrot, és a gőzről levéve hozzákeverjük a kakóport, majd a hideg tejet is beledolgozzuk.
  9. A réteges piskótából desszertes gyűrűvel (vagy egy pohárral) tornyokat szaggatunk. Meglocsoljuk csokival és tejszínhabbal tálaljuk.

2012. december 9., vasárnap

Panettone házilag












Egy szuper receptet találtam , megsütöttük az első panettonét, és isteni lett. Kis adag élesztőt használtunk, a kalács mégis szépen megnőtt. Könnyű, finom, de még sincs olyan műíze, mint a boltokban kapható kalácsnak, próbáljátok ki.









Olasz Karácsonyi kenyér ( Panettone ) 

  • 1/2 bögre ( cup )  tej,2.8 % 
  • Az 5 dkg os élesztő fele
  • 3/4 bögre sima liszt
ez az "előkelesztés "

 Tészta 

  • 113 gr tea vaj
  • 1/2 teáskanál so
  • 1/3 bögre cukor
  • 1 teáskanál citrom héja reszelve
  • 2 teáskanál vanilia aroma
  • 1 evőkanál rum
  • 3 extra nagy tojás,+ 3 sárgája szoba hőmérsékletű
  • 3 bögre sima liszt 
  • 1/2 bögre kandírozott gyümölcsök,mazsola, narancshéj
  • 2 evőkanál tea vaj
Minden hozzá való szoba hőmérsékletű legyen,
Langyosítsd meg a tejet,tedd hozzá az élesztőt,majd a 3/4 bögre sima liszt, jol keverd el,majd fedd le átlátszó foliával,és hagyd pihenni 30 percet,míg megemelkedik.

A tészta:


A gépbe jol keverd ki a vajat ,míg lágy,és puha,majd a só,cukor,citrom héj,vanilia aroma,rum,folytasd a keverést míg kivilágosodik,és puha lesz, 5 percet kb.
A tojásokat ,egészet,sárgáját,keverd ki,majd a harmadát tedd a kikevert vajhoz,add a lisztes keverék harmadát,majd így felváltva, a tojás keveréket, majd a lisztet.
Most keverd hozzá az előkelesztett tésztát,  és jol keverd ki 5 percen keresztül,míg szép fényes lesz.
A végén a kandírozott gyümiket add hozzá.
Vajazz ki  egy tálat, majd tedd bele a tésztát, és forgass rajta egyet hogy mindenhol vajas legyen.
Jól fedd le fóliával ,hogy ne kapjon levegőt, majd hagyd kelni 1 és 1/2 órát, langyos helyen.
Keverd meg a tésztát fakanállal hogy lelaposodjon, majd tedd a kivajazott formádba, vajazd be a neylon foliádat, majd terítsd rá lazán és újból keleszd 1 órát, míg dupla lesz, vagy míg eléri a formád tetejét.
Amikor már majdnem elérte melegítsd be a sütőt 175 fokra ,ha a tészta elérte a magasságot, tedd a sütőbe 20 percet, persze neylon nélkül :)) míg megbarnul a teteje, majd tegyél rá alufoliát, és süsd tovább 20-30 percet. Vedd ki a sütőből, majd kend be mindenhol a vajjal, és hagyd kihülni.
Jó sütést!



2012. december 1., szombat

A természetes élesztő ( lievito naturale) 1.








A természetes élesztő lisztből és vízből készült massza, ami annyiban különbözik a boltokban kapható élesztőktől, hogy a benne lévő baktériumok miatt sokkal lágyabb és levegősebb, könnyebben emészthetőbb lesz a tészta tőle. Aki szeretné , otthon is elkészítheti, hiszen ez az alapja a jó pizzának, panettonénak, pandoronak, kenyérnek , ciabattanak,calzonenak stb. Habár kicsit időigényes, és türelmet követel az elkészítés,  az eredmény miatt megéri.

Minél régebbi egy élesztő, ( nevezzük pasta madre-nak), annál jobban fejti ki hatását.
De hogyan is készül a pasta madre?

Íme az én receptem

1.nap
  •  130 g liszt ( Hajdú)
  •   80 g langyos víz
  •    1 kanál méz
Egy befőttes üvegben elkeverjük, és egy celofánnal lefedjük. 1 napig állni hagyjuk, 25 fokos hőmérsékleten, huzattól óvva.


2.nap

a masszából elveszünk 100 g-ot, ezt el is dobhatjuk. Hozzáadunk 50 g lisztet és 40 g vizet. Összekeverjük, majd állni hagyjuk meleg helyen. ( ez a folyamat a frissítés)

3. nap
elveszünk a masszából 100 g-ot, hozzáadunk 50 g lisztet, és 40 g vizet. Állni hagyjuk. Kezdenek megjelenni a szabálytalan méretű levegőbuborékok, ami jelzi, hogy jó úton haladunk. Az élesztőnk életre kelt.

4. nap

elveszünk 100 g masszát, hozzáadunk 50 g lisztet, és 40 g vizet. Ezt követően 16 órán belül megismételjük háromszor a frissítést, és ekkor elkészül a pasta madre.

Fontos tudnivalók:
  •  ha hűtőben tároljuk, egy héten 3-szor frissítsük
  • le is lehet fagyasztani 
  • a felhasználás előtt 3-szor frissítsük 16 órán belül, legalább a felhasználás előtt három órával legyen kész.


2012. november 25., vasárnap

Brioche vagy croissant 2.










Ezt a brioche receptet próbáltam ki először. Nem a legkönnyebbek közé tartozik, de megérte. A rétegek szépen látszanak a tésztán, és a kelesztés miatt lágy, könnyű, könnyen emészthető reggeli péksüteményt kapunk. Ha ünnepre készítem, keverek a tésztába csokoládédarabokat, és kandírozott narancshéjat, ahogy a képen is látszik.
 Hozzávalók:

1. Előkelesztés


  • 100 g liszt
  • 100 g víz
  • 20 g méz
  • 20 g élesztő


Az élesztőt elkeverjük a vízzel, majd hozzáadjuk a lisztet és a mézet. Duplájára kelesztjük a keveréket.

2. Valódi tészta

Az élesztős keveréket kenyérsütőbe dobjuk, hozzájön 650 g liszt, 150 g porcukor, 140 g tojás, 5 g só, 150 g tej, 70 g vaj. Összekeverjük a gépben kétszer, majd lisztezett deszkán 1 cm vastag téglalappá nyújtjuk. ( figyelem, nem kell keleszteni, csak 10 percet pihentetni ebben a fázisban.) Celofánba csomagoljuk, és hűtőbe tesszük. Közben 300 g vajat sütőpapír közé teszünk, és a kezünkkel lenyomkodjuk, majd sodrófával fél cm vastag téglalappá nyújtjuk. Hűtőbe tesszük pihentetni. Ha jól lehűltek a tészták ( 1-2 óra), összedolgozzuk. Az élesztős tésztát kinyújtjuk olyan nagyra, hogy a vajas tábla a közepére essen, és a tészta bal és jobb oldalát rá tudjuk hajtani. Szépen lenyomkodjuk a tésztát, megszabadítjuk a levegőbuborékoktól, majd hűtőbe tesszük. Ha jól lehűlt, sodrófával kinyújtjuk, és három rétegben visszahajtjuk. A 3 réteges hajtogatást megismételjük 3-szor. Ezt követően formázhatjuk a tésztát. Ha brioche-t akarunk készíteni, akkor kör alakká nyújtjuk, ( min. fél cm), majd háromszögekre osztjuk. A háromszögeket felsodorjuk, és megkenjük tojással. Tepsire tesszük, és kelni hagyjuk szobahőmérsékleten ( duplájára) . 200 fokos sütőben 15percig sütjük.

Itt a videó, ha valakinek nem lenne világos a folyamat:


 A videó két részből áll. Igaz, nem magyarul beszél a hölgy, de jól látszik a levelestészta készítés. Sok sikert.
Tipp: lehet tölteni a kifliket lekvárral, vaníliakrémmel, nutellával. Én diót szórtam a tetejükre, és így is finom lett.


2012. november 20., kedd

Cornetti sfogliati, avagy croissant 1.

Ezt a receptet egy olasz lány kísérletezte ki. Még nem csináltam meg, de a recept nagyon szupernek tűnik, így hát elmentettem. Decemberben én is elkészítem. Aki szeretné, megtöltheti nutellával, lekvárral, vaníliás krémmel.
Hozzávalók:
  • 290 g vaj
  • 30 g margarin
  • 90 g cukor
  • 1 tojássárgája
  • 1 egész tojás
  • 275 g 00-ás liszt
  • 275 g Manitoba liszt
  • 170 g hideg víz
  • narancsaroma
  • 15 g friss élesztő
  • 115 g tej

Elk.:
A kétfajta lisztet összeszitáljuk, az élesztőt feloldjuk a vízben. Az élesztős vízhez hozzáadunk 150 g lisztet, és ezt a ragacsos masszát hagyjuk 1 órát pihenni hűtőben. Kivesszük, hozzáadunk 2 kanál lisztet, tojássárgáját, cukrot, tejet, maradék lisztet, narancsaromát, margarint. 1 órát pihentetjük a hűtőben. Kivesszük, és kerekre nyújtjuk. A közepére helyezzük a 290 g vajat, majd ráhajtjuk a tésztát. 10 percre visszatesszük hűteni. Kinyújtjuk, először a bal szélét, majd a jobb szélét visszahajtjuk középre, , majd 40 perc hűtő. Kivesszük, 90 fokkal elforgatjuk, kinyújt, széleket behajtogat, 40 perc hűtő. Megismételjük még egyszer: Kinyújt, 90 fokkal elforgat, széleket behajt, kinyújt. Háromszögekre vágjuk, a háromszögeket feltekerjük, és kiflikké formázzuk. Két órát kelesztjük meleg helyen, majd 200 fokon 5 percig sütjük. Jó étvágyat.



2012. október 25., csütörtök

Ragacsos almatorta



Igazi őszies , melengető ízeket rejt ez a finom almatorta: könnyű piskótatészta keveredik a karamellizált almával. Fel lehet dobni nemesebb fűszerekkel, mint a csillagánizs, vagy a kardamom, de vigyázat, csak egy kevéske kell belőlük, mert átható ízük van.

Hozzávalók:

  •  1kg alma
  • fahéj, kardamom
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 1 marék dió


Piskóta:


  • 4 tojás
  • citromhéj
  • 25 dkg cukor
  • 21 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • fél dl forró víz
  • 1 dl olaj
  •  vaníliaaroma ( vagy negyed rúd vanília)
  • csipetnyi só

Elk.:
A 10 dkg cukrot öntsük az edény aljára, és karamellizáljuk meg. Dobjuk rá a 10 dkg vajat, majd a diót és a feldarabolt almákat. A karamellizált gyümölcsöt tegyük egy kivajazott tortaforma aljára.
A piskótához verjük fel a tojásokat a cukorral, amíg habos nem lesz. Adjuk hozzá az olajat, lisztet, vizet, sütőport, cukrot, citromhéjat, vaníliaaromát, és sót. A jól kidolgozott tésztát öntsük rá az almára, és tegyük előmelegített sütőbe, 45 percre.
Amikor kiűlt, fordítsuk meg, és válasszuk el a tortaformától. Fahéjjal díszítsük.
 Jó étvágyat.





2012. október 23., kedd

Harissza












A harissza az arab világ jellegzetes csípős szósza. Nagyon finom, lehet kenyérrel is enni, de általában ételek ízesítőjeként használják. Megkíséreltük elkészíteni házilag, az eredmény nagyon jó lett.

íme a recept:

12 db szárított chili paprika
2 tk. köménymag
2-3 gerezd fokhagyma
negyed tk só
5 ek. olívaolaj

Elk.:

A chili paprikák szárát és magjuk egy részét eltávolítjuk, 30 percig meleg vízben áztatjuk, hogy megpuhuljanak. A fokhagymát elkeverjük a sóval, felaprított chilivel, hozzáadjuk a fűszereket, fokozatosan adagolva az olajat is, majd addig keverjük, amíg majonéz sűrűségű lesz. Zárjuk üvegbe, hűtőben tároljuk, ahol 3 hétig áll el. A tetejére olívaolajat öntve tovább eltartható. Jó étvágyat.

2012. október 20., szombat

Arab kávétorta



Nosalty-s recept alapján készítettem, kicsit variáltam. A vaj felét mascarponéval helyettesítettem, és a krém nagyon könnyű, finom lett. Próbáljátok ki, egyszerű az elkészítése.



Hozzávalók és elkészítés:

25  dk.  cukrot  4 tojás  sárgájával  és  fél csomag vaníliás cukorral habosra  keverünk.  Beleteszünk  5  dk.  reszelt (ét)csokoládét, 3 kanál nescafét, 1 teáskanál sütőport, késhegynyi szódabikarbónát, 20 dkg evőkanál lisztet, 8 evőkanál vizet,  és végül a  tojások keményre vert habját.
Vajazott, lisztezett formában közepes tűznél kisütjük.

15 dk. porcukrot 3 tojás sárgájával, 1 egész tojással, 1 csomag vaníliás cukorral  fehéredésig keverünk. 2  dl  tejet felforralunk és  állandó  keverés  mellett  sűrűre  főzzük benne a tojásos keveréket. Hozzáadunk  a  0,5  dl erős kávét és 5 dk. csokoládét. 20 dk. vajat habosra  keverünk( ebből 10 dkg lehet mascarpone)  10  dk.  porcukorral és a kihűlt főzött krémmel.
Ezzel töltjük és vonjuk be a tortát, majd díszítjük.

2012. október 8., hétfő

Szerelembor

Szerelembor

  • 3 dkg fahéj,
  • 3 dkg gyömbér és
  • fél rúd vanília szükséges hozzá.
   Mindezt egy hónapig áztatjuk egy üveg malaga borban, naponta megkeverve. Szűrés után fogyasztható.




2012. október 6., szombat

Tunéziai tojáslepény

Hozzávalók:
  • 400 g sült csirkemell hús
  • 1,5 kg feldarabolt főtt burgonya
  • 2 kanál főtt spenót
  • 1 hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 8 tojás
  • csipetnyi római kömény
  • csipetnyi sáfrány
  • parmezán sajt
  • só

Elk.:
A hagymákat olajon megdínsztelni, hozzáadni a csirkehúst, spenótot, burgonyát, fűszereket. Amikor jól megdínsztelődtek, kiöntjük egy tálba, és kissé hűlni hagyjuk. Egy kis tepsit kikenünk olajjal, majd a húsos zöldséget összekeverjük a 8 felvert tojással és a reszelt sajttal. Beleöntjük a tepsibe, petrezselymet szórunk rá, és 180 fokon 30 percig sütjük. Ha kész, nagyobb kockákra vágva kínáljuk. Istenien finom.
Az egyik kedvencem.


Tipp: a spenótot kihagyhatjuk, vagy helyettesíthetjük borsóval.




2012. október 2., kedd

Hammamet -Tunézia 2.






Tunéziai specialitás




Tunézia konyhájájra jellemzőek az erős fűszerek, mint a kurkuma, sáfrány, paprika, ánizs. stb. Kaphatók a piacokon helyi fűszerek és fűszerkeverékek, amikből érdemes beszereznünk egy-egy csomaggal. A harissa sok ételben megtalálható, csípős paprikaszósz, amiben fokhagyma és olívaolaj is van. Tipikus ételeik: brik ( rétestésztába töltött tojás, tonhal, petrezselyem, a tésztát összehajtják és olajban kisütik, khodra: pörköltszerű étel, amiben van marhahús és zöldségek, mirmiz, grillezett apró halak, kurkumás főtt krumpli, csirkés kuszkusz, olajban kisütött zöldpaprikával a tetején. A tunéziai konyha rendkívül ízletes, és egyáltalán nem hízlal. Sok salátát és zöldséget is fogyasztanak, mi szőlőt és dinnyéket ettünk. Süteményeik közül nagyon ízlett a mandulás krémes sütemény, az ezerlap nevű fantasztikus édességük, a baklava, a grillázs, a csokitorta. A fügepálinkájuk kb. 35 fokos, finom. A datolyalikőr édes, inkább a nők kedvence. Ettem még földimogyorós és szezámmagos fagylaltot, finom volt. Aki nyaralni indul, annyit ajánlanék, hogy igyon sok vizet, mert nagyon meleg van (október közepéig 35 fok), és a déli órákban maradjon árnyékban. Ha tehetjük, kóstoljuk meg a halételeket is.