2010. augusztus 2., hétfő

Majonézes burgonyasaláta





A saláta valóban jelentős tényezője az ebédnek és vacsoráknak, közömbösíti a nehéz húsos ételeket és hűvös savanyúságával valósággal felüdíti az embert a forró kánikulai napokon. A majonézzel készült saláták ma már elérik az önálló fogás, előétel, sőt hideg egytálétel rangját is.A majonéz receptjét érdemes elsajátítanunk, mert ez az alapja sok finom salátának, mint pl.a francia, burgonya, tojássalátának is.Jól behűtve fogyasszuk! Kiváló  kísérője a rántott húsoknak, karfiolnak, gombának.

Majonéz alaprecept:
  • 2 dl olaj
  • 2 tojás sárgája
  • fél citrom leve

Elkészítés:
A tojássárgákat keverjük ki a csipetnyi sóval, majd apró cseppenként adagoljuk hozzá az olajat, és a végén, amikor már fehérebb, adjuk hozzá a citromlevet is.

Majonézes burgonyasaláta:

  • fél kg ujburgonya
  • 1db vöröshagyma
  • majonéz 2 tojássárgájából
  • 4 dl tejföl
  • 1 kkanál só
  • 1 kkanál mustár
  • cukor, bors

Elkészítés:
A majonézt keverjük ki a tejföllel, borssal, sóval, pici cukorral és mustárral.A burgonyát felfőzzük sós vízben, majd  ha már puha, kiszedjük a főzőléből.Beletesszük  a karikára vágott hagymát, öntünk a főzőlébe még egy  kis ecetet, 1 db babérlevelet, kis cukrot .Amint megpuhult a hagyma, leszűrjük.Kihűtjük a burgonyát és a hagymát is.Ezután belekeverjük a majonézbe, és petrezselyemmel díszítjük.Hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérhessenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése