Mióta anyu megsütötte ezt a kenyeret, már alig vesszük meg a boltit, olyan finom lett.Könnyű, finom, és egészséges, ráadásul adalékanyagok nélkül.
Hozzávalók:
- 2 evőkanál burgonyapehely
- 30 dkg BL80-as liszt
- 20 dkg Graham liszt
- 2 evőkanál olívaolaj
- 2 dl víz
- 0,75 dl tej
- csipet aszkorbinsav
- 1 teáskanál cukor
- 1 dkg élesztő
- 1 csapott evőkanál só
- 20 dkg öregtészta
Öregtészta elkészítése:
- 3 dl víz
- 1 csipet cukor
- 40 dkg BL 80-as liszt
- 2,5 dkg élesztő
Kenyérsütőben ebben a sorrendben öszzekeverni, és keleszteni egész éjjel.
A kenyértészta bekészítése:
Kenyérsütő gépbe kerüljön minden. A sorrend, ahogyan a hozzávalók kerültek a gépbe:
öregtészta, élesztő összemorzsolva, cukor, folyadék ( víz és tej keveréke), olaj, lisztek, burgonyapehely,só, aszkorbinsav.
Hagyjuk, hogy a gép kétszer keverje át az összetevőket. Ha készen van a második keverés is, zárjuk le a kenyérsütőt, és hagyjuk kelni a tésztát 1 órán át.A tésztát vegyük ki, és tegyük át egy Tupperware nagy kelesztőtálba.( Ha nincs ilyen edényünk, tegyük bele egy jénai tálba.) Átgyúrom, letakarom, és ismét a duplájára kelesztem.
A sütőt melegítsük elő 220 fokra, és tegyük át a tésztát egy
Tupperware Ultra Pro 5 literes edénybe, metsszük be éles késsel, spricceljük le vízzel, majd fedjük le.10 percig süssük, majd vegyük le a hőfokot 200 fokra, és süssük tovább 30 percig. Akinek nincs Tupperware edénye, tegye egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Helyezhetünk a tepsibe egy kis tálka vizet is. Ha kisült a kenyér (ezt onnan tudjuk, a kenyér alját megkopogtatva kongó hangot ad), kenjük át vízzel még egyszer a tetejét, és hagyjuk langyosra hűlni.