Tudom, már megint virágok. Egyszerűen nem tudtam ellenállni nekik. A tegnapi nap főzéssel-sütéssel telt, de gondolom, ezzel nem voltunk egyedül. Ma egy finom főzött krémes citromtortát hoztam. Isteni íze van. Készült még sport szelet, pogácsa, töltött hús, kapros körözöttel töltött paradicsom és paprika. Ebédre csirke és gyöngytyúk leves volt, valamint sült hús, krumplipürével. Anyu kitett magáért, én pedig segítettem neki feldíszíteni a sütiket.
Hozzávalók:
Elk.:
A 2.5 dl vízből és ugyanennyi cukorból szirupot főzünk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd folyamatos keverés mellett belecsorgatjuk a forró szirupot. Addig verjük habverővel, amíg ki nem hűl. A tojássárgájákat egyesével hozzákeverjük. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és 2 citrom héját. 25x36 cm-es tepsit vajjal kikent sütőpapírral kibélelünk, majd beleöntjük a masszát. Közepes hőfokon előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük a piskótát. Ha kihűlt, keresztben és hosszában kettévágjuk. ( 4 egyforma téglalapot kapunk.)
2.5 dl vízben elkeverjük a lisztet, hozzákeverünk 1.25 dl cukrot, kocsonyásra főzzük, és kihűtjük.
20 dkg vajat habosra keverjük a maradék cukorral, hozzáfacsarunk 3 citrom levét. Öszekeverjük a két masszát, és a lapokat bekenjük a főzött krémmel. A torta oldalát pirított mogyoróval díszíthetjük, tetejét csokitojásokkal és tejszínhabbal, valamint csokoládéöntettel varázsolhatjuk ünnepivé. Remélem, tetszett a mai recept, jó étvágyat hozzá mindenkinek!
Hozzávalók:
- 5 tojás
- 2.5 dl cukor
- 2.5 dl víz
- 2 citrom héja
- 2.5 dl rétesliszt
- fél csomag sütőpor
- vaj, liszt a tepsi kikenéséhez
- Krémhez:
- 2.5 dl víz
- 2 evőkanál liszt
- 2.5 dl cukor
- 20 dkg vaj
- 3 citrom leve