2010. október 31., vasárnap

Tagliatelle al salmone (lazacos tagliatelle)






A lazacfilé egyik nagyszerű felhasználási módja a lazacos tagliatelle.Ebben a tésztás ételben nincs tejszín,hiszen itt most friss lazacot, nem pedig füstöltet használtam. A friss lazac mellé szükségünk lesz friss koktélparadicsomra, fokhagymára, citromra és petrezselyemre.Akinek van rá ideje, friss tésztát készítsen, igy a legfinomabb.

Hozzávalók 2 főre:
  • 1 db  nagyobb, friss  lazacfilé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fél kg koktélparadicsom
  • petrezselyem
  • citromlé
  • só, bors, szerecsendió
  • olívaolaj
  • tagliatelle tészta(300 g)
Elkészítés:
A fokhagymát dinszteljük meg az olívaolajon, majd dobjuk rá a felaprított lazacot.Pár perc után adjuk hozzá a félbevágott paradicsomokat.Fűszerezzük citromlével, sóval, borssal, csipetnyi szerecsendióval.Főzzük a szószt 15 percig, hogy besűrűsödjön.A tésztát főzzük ki al dente-re, majd szűrjük le.Keverjük össze a lazacos szósszal, és aprítsünk a tetejére petrezselymet.

2010. október 29., péntek

Cafe nutella



A Corában lehet kapni kimérős kávékat.Van indiai, etióp, brazil,stb  és amit mi választottunk:a kolumbiai.Valami csodás aromája volt, nem is gondolkodtunk tovább, vettünk egy negyed kg-ot belőle.Aki akarja, még le is darálhatja ott helyben.Nagyon finom kávét ittunk belőle, karamelles,lágyan testes,zamatos és  egyáltalán nincs keserű mellékíze.
Ez a kolumbiai kávé lett a cafe nutella alapja is.

Cafe nutella:

  • 1 adag espresso
  • 2 kanál tejszínhab
  • nutella
  • kis víz
Elkészítés:
A tejszínt verjük fel tejszínhabnak,  és a frissen főzött espressóra kanalazzunk rá 2 kanálnyit.Egy kiskanál  nutellát keverjünk össze  forró vízzel, és csorgassuk a tejszínhabra.Vendégeknek kitűnő kávékülönlegesség.

Tökös-karfiolos korongok
































A hétvégén elmentünk a közeli parkba sétálni.Nem lehetett  nem észrevenni az ősz csodálatos színeit, ami a napsütésben még tündöklőbb volt.A színkavalkád miatt az őszi sétánk nagyon jó hangulatban telt , és igazán pihentető volt.Az emberek a nagy rohanásban észre sem veszik azt a sok szépséget, ami őket körülveszi.Korallpiros, gesztenyebarna, a sárga több árnyalata, a narancssárga, ezek a  meleg színek mind az őszi hónapokhoz tartoznak.Élvezzük hát ki,  és ha tehetjük, menjünk minél többet a természetbe feltöltődni.
A mai napra a sok séta után csak egy kis apróság jutott, mégpedig egy zöldséges finomság.Egy lepcsánka variáció.
Tökös-karfiolos korongok

A tököt lereszeltem a karfiolt összeturmixoltam.Összekevertem egy tálban a nyers zöldségeket, és  a levüket egy kicsit kinyomkodtam. Belenyomtam egy gerezd fokgagymát, majd beleütöttem egy tojást, kevés teljes őrlésű lisztet, sót, borsot.Korongokat formáltam a masszából , és olajban kisütöttem mindkét oldalát.Házi joghurttal és petrezselyemmel tálaltam.

2010. október 26., kedd

Sárgarépakrémleves 2.






Hidegre fordultak az őszi napok, ilyenkor már szívesen fogyasztjuk a forró leveseket. Van is miből válogatni, kelkáposzta, karalábé, karfiol, brokkoli.Nemcsak egészségesek ,de különlegesek is.Akinek nincs ideje főzni, annak üzenem, hogy a zöldségek feldarabolásán kívül nem sok teendőnk van ezzel a levessel.Megfő magától is, aztán jön a turmixgép es már keszen is van az ebéd,  ráadásul még a gyereknek is ízleni fog.Igaz, ebben a levesben van pirított szezámmag is, de ezt a zöldségekkel együtt pirítjuk csak pár percig.Fontos, hogy finom édes sárgarépát válasszunk, mert akkor lesz jó a leves íze.



















Hozzávalók.

  • 2 nagy édes sárgarépa
  • 2 közepes burgonya
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 db vöröshagyma
  • petrezselyem
  • vegeta
  • bors
  •  1 db fél  pirospaprika
  • sajt a tetejére
  • szezámmag

Elkészítés:
Egy kis olajon pirítsuk meg  a zöldségeket és a szezámmagot.Öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje.(lehet húsleves alaplé is)Adjunk hozzá vegetát, sót és borsot. Forraljuk fel , amig meg nem puhulnak a zöldségek.Turmixoljuk össze, hitnsük meg petrezselyemmel, reszeljünk rá sajtot, és adjunk hozzá pirítóst.

2010. október 24., vasárnap

Szilvás muffin






Ma reggel , amikor felkeltem, azon gondolkodtam, mit kellene enni reggelire.Általában pirítóst  készítek  szilva-vagy áfonyalekvárral, vagy mézzel.A pirítósra olívaolajat csepegtetek, és rá egy kis lekvárt.Nagyon finom, a kedvenc reggelim.Ezután jön a kihagyhatatlan kávé.Enélkül nem is indulhatna jól a nap.De valahogy most másra vágytam.Így jött a gyorsan megsüthető muffin.Szilvát összeturmixoltam, és ezt is tettem a tésztába.Amikor kisültek a vörösbor-sárga színű muffinok,fahéjillatot árasztva,mindjárt jobb kedvre derültem.Tejjel egy rendhagyó, de finom reggeli lett belőle.

Hozzávalók 12 db muffinhoz:
  • 10 dkg zabpehely
  • 2,75 dl író
  • 10 dkg cukor
  • 2 evőkanál vaníliás cukor
  • 15 dkg liszt
  • 50 g aprított mogyoró
  • 1 és fél tkanál fahéj
  • 2 és fél tkanál sütőpor
  • fél kanál szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 0,8 dl növényi olaj
  • 15 dkg szilvapép
  • citromhéj
  • a lazításhoz tej

Elkészítés:
a zabpelyhet turmixoljuk össze, és keverjük el az íróval, hogy jól megdagadjon.A lisztet keverjük össze a cukorral, szódabikarbónával,sütőporral,fahéjjal, citromhéjjal és a mogyoróval.Üssük bele a tojást, és adjuk hozzá az olajat.Keverjük hozzá az írós zabpelyhet, és ha meg így is sűrű lenne a tészta, higítsuk tejjel.A masszát lazán keverjük össze, majd kanalazzuk muffinformákba, de csak félig.A szilvapépből tegyünk a tésztára egy kanálnyit, majd jön az újabb tésztaréteg. Ha még maradt ki a szilvapépből, tegyük a muffinok tetejére.180 fokon süssük 30 percig.Amikor már a szilva karamellizálódótt, és a tészta is szép aranybarna, készen vagyunk.Várjunk 10 percet, mielőtt kivesszük őket a formákból.Finom, puhák lesznek a muffinok.Szórjuk meg a tetejüket fahéjas cukorral.



2010. október 23., szombat

Lazac fűszeres kéregben, tepsis rozmaringos burgonyával





A lazacot első ízben füstölve ettem, pirítóssal, egy vendégségben.Valamelyik télen lehetett, úgy karácsony táján.Már akkor elcsábított az íze, azóta elég gyakran veszek lazacfilét.Persze vehetünk lazacsteak-et is,ez attó függ, hogyan szeretnénk elkészíteni.A lazacot ünnepi alkalmakra érdemes megvenni ,hiszen ilyenkor úgyis mindig valami különlegesre vágyunk.Igaz, nem a legolcsóbb hal, de néha kivételt tehetünk, és kényeztethetjük magunkat. Én a Metro áruházban veszem, de máshol is lehet kapni. A füstölt lazac inkább tésztával finom, tejszínes szószban elkészítve, a friss lazacot  pedig inkább grillezzük vagy süssük meg serpenyőben.

Lazac fűszerkéregben:
  • 3 db  lazacfilé
  • 1 db fokhagyma
  • bors
  • petrezselyem
  • 1 citrom héja
  • 1 citrom leve
  • 3 evőkanál parmezán
  • 5 evőkanál zsemlemorzsa

Elkészítés:
A lazacfilét mossuk meg, és enyhén sózzuk be.A hozzávalókat daráljuk apróra, és masszírozzuk  a hal bőrébe, mindkét oldalára jusson a fűszeres darálékból.Melegítsünk egy serpenyőben vajat / vagy olajat/,és süssük meg bennük a halakat, oldalanként 3-4 perc elég. Amikor ropogósra sült a kéreg a lazacon, készen van.Hintsük meg petrezselyemmel, és locsoljunk rá citromlevet.
Aki nem szereti fűszeresen ezt a halat, csak sózza meg, és dobja rá a grillre, így finom füstös íze lesz.

Tepsis burgonyát adtam hozzá, ami így készül:
a kívánt mennyiségű burgonyát meghámozzuk, és felkockázzuk.Főzzük elő félkeményre, sós vízben.Ezután dobjuk kiolajozott tepsibe, szórjunk rá friss rozmaringot, locsoljuk meg olajjal, sózzuk meg, és süssük 180 fokos sütőben.Amikor már majdnem kész, szórjuk meg kis zsemlemorzsával, és tegyük vissza sülni, mostmár 200 fokra.Igy jó ropogós lesz.
Remélem, ez az ünnepi étel mindenkinek elnyeri a tetszését.

Tipp:
készíthetünk hozzá tartármártást is.

2010. október 22., péntek

Sült alma mézzel és kardamommal


A vágyserkentés természetes csodaszerei megtalálhatóak a természetben, csak jól körül kell néznünk!
Ha szeretnénk magunkat és párunkat romantikus hangulatba hozni, használjuk a természetes afrodiziákumokat.A stressz és a túlhajszolt életmód gátat szab szenvedélyünknek?Ne essünk rögtön pánikba!A libidó növelésére a természet számos fűszert, illetve anyagot kínál. Ez alkalommal a
kardamomról és a mézről lesz szó.

Kardamom:
 a gyömbérfélék családjába tartozó fűszer.Leginkább Keleten használják.A legjobb, ha zöld kardamomot veszünk, amelyet bármely bioboltban árusítanak.A kardamomban lévő magokat használjuk fel, mert ezekben van minden illatanyag és aroma. Nagyon erős fűszer, ezért elég keveset használnunk belőle.A kardamomnak lazító és potencianövelő hatása van.Ezenkívül még a szívizmok működését is segíti.A kardamomot tehetjük kávéba is, ez az ital az arabok körében elterjedt vágyserkentő.
Méz:
Babilonban a friss házasok mézsört fogyasztottak, tehát már ez is utal a méz vágyserkentő hatására.Innen ered a mézeshetek kifejezés (honeymoon).Galenus egyenesen potencianövelő szernek tartotta.De minek köszönhető hatása?A benne lévő cukrok azonnal hasznosulnak a szervezetben,tehát ezáltal azonnali energiához jutunk, másrészt a benne lévő ásványi anyagok és vitaminok is jót tesznek a szervezetnek, nem beszélve az általa felszabaduló endorfinról. A méz a bőrbe masszírozva serkenti a vérkeringést.

A receptemben egyesítettem a kardamomot és a mézet, ezért ha elfogyasztjuk ezt a finom sült almát, valóban "édes örömöknek" nézünk elébe.
Hozzávalók:
2 db birsalma
2 darab Idared alma ( de bármilyen jó)
méz
2 db zöld  kardamomhüvely
pici vaj
Elkészítés:
Az almákat mossuk meg, vágjuk ki a magházukat, és tegyük egy kivajazott tepsibe.Tegyünk minden alma tetejére mézet.A kardamomhüvelyeket vágjuk fel, és a magokat egészben, vagy mozsárban őrölve szórjuk az almákra.Süssük őket 30 percig.
Ehetjük magában és  desszertként is egy esti vacsora  után.




2010. október 21., csütörtök

Karfiol csőben sütve




A csőben sütés azt jelenti, hogy különféle zöldségeket megpárolunk, majd valamilyen mártással bevonva a sütőben ropogósra sütjük. A franciák terjesztették el ezt a nagyszerű konyhai műveletet. A legfinomabb csőben sütve a karfiol, brokkoli, spárga,padlizsán és az  újburgonya.A ropogós felső kéreg, es az alatta megbúvó puha zöldséges krém együtt, ez igazán finom.Egytálétel, de lehet köretként is felszolgálni.

Hozzávalók:
  • 1 közepes méretű karfiol
  • 1 csésze liszt
  • darabka vaj
  • 2-3 dl tej
  • citromhéj
  • só, bors, szerecsendió
  • vegeta
  • trappista sajt

Elkészítés:
A karfiolt pároljuk meg, majd tegyük kiolajozott tepsi aljára.Készítsünk besamel mártást a vajból, lisztből és tejből. A mártás legyen enyhén folyós.Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval és citromhéjjal.Vegyük le a tűzről, adjunk hozzá két tojást.A karfiolokat sózzuk meg, majd öntsük a besamel mártást a karfiolokra.Szép egyenletesen, hogy mindenhova jusson.Reszeljünk ra bőven sajtot és tegyük 180 fokos sütőbe, 35 percre.Akkor kész, amikor a teteje aranybarnára pirult.Szórjuk meg friss petrezselyemmel.

2010. október 20., szerda

Rizotto vargányával és sütőtökkel



Régebben sokat jártunk ősszel gombát szedni a közeli lombhullató erdőkbe, tisztásokra.Különösen eső után volt érdemes menni, ilyenkor rengeteg gomba tűnt fel a fák közt, a fűben lapulva, és mi lelkesen szedtük őket össze, egy finom vacsora reményében.Nagyon izgalmas a gombaszedés, egyben jó testmozgás is.Vigyázni kell azonban a gombaszedéssel, mindig vizsgáltassuk be szedett gombáinkat, nehogy mérges gombát együnk!A vargánya egy testes, barna kalapú gomba, ami sokféleképpen hasznosítható. Rántva, vajon megpirítva, levesnek, vagy rizottóba keverve.Nekem szárított vargányám volt, amit  most felhasználtam.A szárított gomba igen erőteljes illatú.Felhasználás előtt tegyük meleg vízbe ázni.Egy óra elég neki.A vizet ne öntsük ki, ezt használjuk fel rizottókészítés során.Ennek az egytálételnek a  különlegességét nem csak a gomba adja, hanem a belereszelt  citromhéj és a parmezán .

Hozzávalók:
  • fél csésze szárított vargánya(tegyük meleg vízbe ázni)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1/4 kg  rizottóhoz való rizs
  • 1 darabka sülttök felaprítva
  • parmezán
  •  reszelt citromhéj , ízlés szerint
  • só, bors, szerecsendió
  • vegeta
  • petrezselyem
  • 3 evőkanál paradicsomszósz
  • olívaolaj
Elkészítés:
A fokhagymát pirítsuk meg az olívaolajon, majd dobjuk rá a rizst.Barnítsuk egy kicsit, majd öntsük fel vízzel( amibe a szárított vargánya ázott), annyival, hogy ellepje.Tegyük bele a felaprított tököt,és pároljuk addig, amíg a rizs fel nem issza a levet.Amikor elitta  a levet, öntsük fel újra, és adjuk hozzá a fűszereket is.A lényeg tehát a rizottó készítésnél az, hogy a vizet csak apránként adjuk hozzá. Ezt addig folytassuk, amíg a rizs puha, krémes állagú nem lesz.Ekkor reszeljünk bele jócskán parmezánt, és citromhéjat.Aki akar, tehet bele egy darabka vajat is.Amikor már majdnem kész, hozzáadhatjuk a paradicsomszószt.Én házi készítésű paradicsomszószt használtam.A végén szórjunk rá friss petrezselymet.
VARGÁNYAGOMBA

2010. október 17., vasárnap

A kávé hódító útja







Valamennyi forrás megegyezik abban, hogy a kávécserje az etióp Kaffa városából terjedt át Jemenbe,Perzsiába, Arábiába majd Egyiptomba.Arábiából a portugálok és a hollandok  1600 körül vitték át Ceylonra és a többi gyarmataikra.Ugyanebben az időben egy mohamedán zarándok Indiába vitte, majd innen terjedt tovább Jáva szigetére, 1699-ben.1706-ban már megjelenik Amszterdamban, és XIV.Lajos francia király udvarában is.A kávé elterjedése összekapcsolódik az iszlám térhódításával.Mohamed próféta megtiltotta a bor ivását, így az iszlám hívőknél a kávé helyettesítette a bort, mint élvezeti cikket.Az első kávéház 1554-ben nyílt meg, II.Szulejmán uralkodása alatt.Európában először Velencében jelent meg a kávé 1615-ben.1650 után már az összes európai nagyvárosban nyitottak kávéházakat.Magyarországon a törökök terjesztették el a kávézás kulturáját.Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művében  már megemlíti a kávét.Az első kávéházak  viszont csak a 18.század közepétől nyíltak meg hazánkban.

2010. október 16., szombat

A kávé legendája





I.e. 300 körül történt.Kaldi, az ifjú pásztorfiú az antik Arábiában kecskéit vitte legelészni, mikor arra lett figyelmes, hogy a kecskék egy bokor piros bogyóit kóstolgatják.A kecskék nyugtalanná váltak, ezert a fiú nagyon megijedt.Kaldi összeszedte a titokzatos bogyókat, és a közeli imaházba sietett velük, hogy az ott élő aggastyánoknak megmutassa.Az aggastyán el akarta égetni, gondolván , mindez az ördög műve.Tűzbe dobatta, de ekkor olyan csábító és különleges aroma csapta meg orrukat, hogy nem tudtak ellenállni.Az égetett bogyókból főzetet készítettek, és ámulva kortyolták el a finom fekete italt.Felélénkültek tőle, így az éjjel végezendő  imákra  is fenn tudtak maradni.Rájöttek, hogy a bogyó elűzi álmosságukat.

A másik legenda Mohamedhez, az iszlám vallás megalapítójához köti a kávé népszerűsítését.Az egyik alkalommal Mohamed nagyon beteg lett, és ágyhoz volt kötve, mikor Allah megkönyörült rajta, és Gabriel arkangyallal küldött neki egy italt, amely fekete volt, mint a Kába.Ezután az ifjú Mohamed új erőre kapott olyannyira, hogy képes volt kiemelni 40 férfit a nyeregből, és megismertetni ugyanennyi nőt a szerelemmel.
E legendák közül nem tudhatjuk, melyik az igaz, egy biztos azonban :a qahwe bizonyíthatóan arab szó, amellyel európai utazók találkoztak Arábiában, és innen  vették át a törökök  is és terjesztették el az egész oszmán birodalomban.Innen ered a mi kávé szavunk is.
Következő alkalommal a kávé hódító útjáról lesz szó.

Egy különleges kávérecept ma sem maradhat el:

Gesztenyés kávé:
40 ml espresso
1 teáskanál forró tej
2 ek.tejhab
3 teáskanál gesztenyepüré
1 teáskanál gesztenyedarabka

Elkészítés:
a forró tejjel keverjül össze a gesztenyepürét.Adjuk hozzá a frissen lefőzött espressot, és a tetejére tegyünk tejhabot.Díszítsük kis gesztenyepüré-reszelékkel.

2010. október 15., péntek

Egy kis kávészótár






A kávéknak igen sok fajtája ismert.Szeretném most összegezni az eddig kóstoltakat.Lássuk a listát:

  • espresso:sima fekete kávé, ami magyar viszonylatban többet jelent mennyiségileg, az olasz fekete  viszont erősebb és kevesebb

  • cafe a l'orange:espresso, tejszin, narancshéj, narancslikőr

  • espresso romano:espresso, citromhéj

  • capuccino:espresso  több tejhabbal,néha megszórva kakaóporral, az egyik legközkedveltebb kávés ital az espresso után


  • latte macchiato:espresso , kb.2-3 dl forró tejjel felhigítva


  • cafe macchiato:espresso kevés tejhabbal, lehet meleg tejhabbal ( caldo) , vagy hideg tejjel kérni (freddo)

  • cafe de olla:espresso, melasszal, fahéjjal , ánizzsal és csokoládésziruppal

  • chocolaccino: csokoládészirup, forró tej, tejszínhab, reszelt csokoládé

  • paspuccio:espresso, tejhabbal, olyan , mint a capuccino, és karamellöntettel

  • cafe corretto:espresso,alkoholos rövidital(2-4 cl)

Folyt köv..

2010. október 14., csütörtök

Mexikói kávé




A csokis receptek gyüjtője vagyok.Lehet ital, étel, bármi, amiben csoki van, levesz a lábamról.Találtam egy oldalt, a csokifüggők honalpját, amit a jobb oldalon meg is találhattok, ha valaki szeretne feliratkozni.A tökéletes csokitortát még nem sikerült megsütnöm, de már dolgozom rajta.Annyira jutottam, hogy a rum és a mandula nagyon illik a csoki ízéhez, gyümölcsök közül a narancs, az aszalt szilva és a mazsola.Remélem nemsokára megszületik az új csokis tortarecept, addig is kortyolgassátok el velem ezt a finom mexikói kávét.
Attól lesz egy kávé mexikói, hogy teszek bele olvasztott csokoládét, és fahéjat, vagy mandulát.Érdekességként megjegyzem, hogy az aztékok a csokoládéitalba tettek mézet,  vaníliát valamint egy orchiedafaj termését is.

Hozzávalók:
  • 1 adag erős fekete
  • 4-5 kocka tejcsokoládé(lehet étcsokoládé is)
  • csipetnyi fahéj, vagy kis mandulaaroma
  • 1 kocka barnacukor
  • tejhab
  • csokireszelék
Elkészítés:
a csokoládét olvasszuk fel gőz felett, amikor felolvadt, keverjük el a frissen főzött kávéval.Szórjunk bele kis fahéjat, tegyünk a tetejére tejszínhabot, vagy tejhabot, és csokireszeléket.Pici meleg tejet is adhatunk hozzá.

2010. október 13., szerda

Karalábékrémleves, parmezánnal hintve













Folytatódik a zöldséges ételek sora.A karalábé most zsenge, friss és az egyik legjobb levest készíthetjük el vele.Lehet babáknak is adni.Csirkemellet is javaslok hozzá, főzzük bele a levesbe, a turmixolás során nem fog gondot okozni.Reszeljünk rá sajtot, és adjunk hozzá petrezselymet.Talán senki nem enné meg nyersen a karalábét, de így ebben a formában bárki szívesen fogyasztja.Különben bármilyen zöldségből készülhet krémleves,tökből, karfiolból, répából,spárgából, egy biztos:hagyma, fokhagyma, burgonya nélkülözhetetlen a jó ízhez, a burgonya sűrítőanyagként is szolgál, ez helyettesíti a habarást, ami itt most fölösleges.Ne rontsuk el a természetes ízeket, ha lehet.H minden nap fogyasztunk  finom zöldségleveseket, máris sokat tettünk egészségünkért.És talán pár kiló is lecsusszan.

Hozzávalók:

  • 1 db  nagyobb méretű zsenge karalábé
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 db répa
  • 1 db burgonya
  • 1 db paradicsom
  • só, bors, szerecsendió
  • olívaolaj
  • vegeta

Elkészítés:
a zöldségeket mossuk meg, és aprítsuk fel kis kockákra.Olívaolajon dínszteljük meg,majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje bőven.Sózzuk, borsozzuk,  csipetnyi szerecsendiót adjunk hozzá, és főzzük puhára.A végén turmixoljuk össze, szórjunk rá petrezselymet, és parmezánt.Barnakenyér illik hozzá

2010. október 12., kedd

Babsaláta



Amikor elkezdtem a blogom megírását,nem gondoltam bele, hogy itt minden alkalommal valami újat kell mutatni.Úgy éreztem, hogy van kedvem írni, és főzni-sütni, tehát belevágtam.Bevallom egyrészt azért is, hogy egy helyen össze legyenek gyűjtve mindazok a  receptek, amelyek fontosak nekem.Így egyszerűen belépek a blogomba, és kikeresem a kívánt receptet.Van még rengeteg ötletem, és bevált recept a fejemben, amit a jövőben majd megírok és elkészítek.A másik dolog, amivel nem számoltam, hogy megváltozik a hozzáállásom az ételekhez.Sokkal jobban élvezem az ételek illatát, és színét.A zöldségeket-gyümölcsöket általában nem szokták szagolgatni, de mivel fotózni kell az elkészített ételt, elkerülhetetlen, hogy ne figyeljünk fel a részletekre.Egy pillanatra megállok, és élvezem a színek és illatok kavalkádját.Az is el kezdett érdekelni, hogy melyik ételhez milyen fűszereket használjak.A fűszerezés az egyik titka a jó ételnek,nagyon feldobhatja, de el is ronthatja az ízeket.Nem beszélve a fejlődésről, amit tapasztalok .A főzési-sütési technikám egyre kifinomultabbá válik, és egyre jobban eltalálom az ízeket.A blogírás tehát fokozza a kreativitást , és a konyhaművészetnek nincs határa,ez  is bebizonyosodott számomra. Térjünk vissza a mai ételhez, ami a babsaláta.Vannak olyan zöldségek,vagy alapanyagok, amelyeket kerülök.Azért, mert vagy nem tudom, hogyan is használjam fel, vagy mert  több időbe telik az elkészítésük.Valahogy a perifériára szorulnak, mint például  a káposzta és a bab.Találtam egy jó receptet a fehérbabhoz, és ki is próbáltam.Ezek után biztosan több kedvem lesz babot enni.

Babsaláta( 2 főre):
  • 1/4 kg  száraz fehérbab
  • 1 fej lilahagyma
  • 2 tojás
  • olívaolaj, só, bors
  • petrezselyem
  • 5 db koktélparadicsom
  • 3-4 kanál balzsamecet
Elkészítés:
A babot áztassuk be este, majd reggel tegyük fel főni sós vízben, és főzzük puhára.Szűrjük le, locsoljuk meg olívaolajjal.Adjuk hozzá a felkarikázott hagymát, főtt tojást, koktélparadicsomot.Sózzuk, borsozzuk, vágjunk rá friss petrezselymet.Locsoljuk meg balzsamecettel, és tegyük hűtőbe.

2010. október 11., hétfő

Céklasaláta


céklasaláta, a vitaminbomba





Ma hozott  egy kedves ismerős  egy láda céklát, egyenesen a kertjéből.Éppen kapóra jött,gondoltam kellene csinálni egy őszi salátát.Nagyon kevesen fogyasztanak nyers zöldségféléket,remélem, ez a saláta egy kis kedvet csinál majd hozzá.Magában én sem eszem meg a céklát, főzve mit ér vitamin nélkül, de ebben a formában finom, jól passzol sült húsok mellé is.A cékláról:
szerteágazó gyógyhatása ismert, rendkivül jó antioxidáns, kiváló vérképző,abenne lévő nyomelemeket a szervezet nagyon jól hasznosítja.Sárgarépával keverve kitűnő májtisztító, inkább a májban felhamozódó zsír lebontását segíti elő, de az alkohol nemkívánt hatásait is csökkenthetjük vele.Tehát a cékla az egyik legjobb gyógyító növényünk.

Céklasaláta:
1 nagy gumó cékla
1 sárgarépa
1 kanál áfonyalekvár(v szilvalekvár)
1kiskanál méz
1 csipet őrölt kömény
só, bors
2-3 kanál balzsamecet
A zöldségeket reszeljük le, és adjuk hozzá a többi hozzávalót.Tegyük hűtőbe 30 percre.Sült húsokhoz is adhatjuk

2010. október 10., vasárnap

Zöldségkrémleves




 




Az őszt imádom.A színei miatt, és a sok finom zöldség és gyümölcs miatt, ami ilyenkor kapható.Az ősz ihlette ezt a krémlevest is, ami olyan különleges lett  a birsalmától. Nem kell sok bele, két-három gerezd is elég, és máris feldodtuk a szokásos levesünket.Tehetünk a tetejére sajtot és olívaolajat, de én ezt is elhagytam, csak úgy magában is finom.Lehet nem lesz a pasik kedvence, de a  nők szeretik az ilyen könnyed,egészséges krémleveseket.És a gyerekek is.

Hozzávalók:
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 db burgonya
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db sárgarépa
  • 1 db petrezselyemgyökér
  • 1 kisebb zsenge karalábé
  • fél sárgatök
  • 1 db pirospaprika
  • 2 gerezd birsalma(tehetünk bele többet is)
  • só, bors,vegeta,csipetnyi szerecsendió
  • olívaolaj
Elkészítés:
A hagymát megdínszteljük, hozzáadjuk a többi felaprított zöldséget és a birsalmát is, és 10 percig pároljuk.Felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd befűszerezzük.Forraljuk fel a levest, majd turmixoljuk össze.Reszeljünk rá parmezánt.





2010. október 8., péntek

Csirkepaprikás paradicsomos galuskával





"Lenn az alföld tengersík vidékén,
ott vagyok honn, ott az én világom;
börtönéből szabadult sas lelkem,
ha a rónák végtelenjét látom."
/Petőfi Sándor-Alföld/

Az alföldi csirkepaprikásról jutott eszembe ez a vers, amelyet biztos mindenki ismer.A csirkét már sok formában ettem, jó magyar csirkepörköltként, aminek természetesen nincs párja a világon, különösen ahogy anyu csinálja.Olyan érzékkel találja el az ízeket, hogy  senki más!Szerencsére pár trükköt már én is ellestem tőle, de van még mit tanulnom.Aztán itt van a grillcsirke, ugyancsak a magyar a legjobb szerintem, a finom és narancssárga sült kérgével, és nem utolsósorban a töltött csirkecomb.Hogy más vizekre evezzek, nagyon ízlett a tunéziai csirkés kuszkusz,ami nem meglepő, hiszen a török megszállás idején sok keleti hatást szívott magába a magyar konyha.Na de térjünk vissza az én csirkepaprikásomhoz.Mitől lesz alföldi?Hát a gombától, a zöldpaprikától és a paradicsomtól.Ezt adtam a raguhoz,mellé pedig paradicsomos galuskát, a változatosság kedvéért.

Hozzávalók(2 személyre):

  • fél kg csirkeaprólék
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 db paradicsom
  • 2 db paprika
  • pirospaprika, só, vegeta,
  • 3 fej gomba
  • 2 kanál tejföl
Galuska:
  • 2 db tojás
  • liszt, annyi, hogy ragacsos tésztát kapjunk a tojással elkeverve
  • só, bors
  • 1 kanál sűrített paradicsom
  • petrezselyem
Elkészítés:
a hagymákat dinszteljük meg , majd dobjuk rá a feldarabolt csirkét.Sózzuk, tegyünk rá pirospaprikát, öntsük fel  nagyon kevés vízzel.Daraboljuk bele a paprikat(ami lehet erőspaprika is) ,paradicsomot és a gombát.Pici cukorral és vegetával ízesítsük.Főzzük takaréklángon kb.40 percig.A galuskához a tojásokat keverjük el lazán  kevés liszttel, sózzuk és adjunk hozzá paradicsompürét és vágott petrezselymet.Forrásban lévő sós vízbe szaggassuk bele egy kiskanál segítségével.Amikor feljönnek a galuskák a víz felszínére, már jók.Szűrjük le, és keverjük el a paprikás levével.(1-2 kanálnyival.)Tejföllel kínáljuk.

2010. október 7., csütörtök

Zöldségek kosárkában

A francia konyha könnyed, elegáns.A felfujtak, a zöldséges és gyümölcsös lepények, a quiche-ek mind egyszerű,mégis különleges finomságnak számítanak.Most, hogy vannak  uj felfujt formáim, próbálkozok majd a felfujtakkal is .Először zöldséges kosárkákat sütöttem benne.Finomak lettek nagyon.Vendégvárónak,köretnek ,vagy ha csak magunknak akarunk valami újat sütni.
De mit is töltsünk a kosárkákba?Íme álljon itt  néhány menő variáció:

  • sülttök -bacon-parmezán
  • bolognai ragu darálthúsból-besamel-sajt
  • zöldségek-tojás-sajt
  • camembert-kakukkfű
  • paradicsom-garnéla
  • fokhagyma-krémsajt-zöldfűszerek
Találjunk ki magunk töltelékeket, igazodva hangulatunkhoz, és az otthoni hozzávalókhoz.

Zöldséges kosárkák receptje:
  • 1 csomag levelestészta
  • fél kg vegyes zöldség
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • oregánó, kakukkfű
  • só, bors, szerecsendió
  • 4-5 tojás
  • krémsajt
  • parmezán
Elkészítés:
a zöldségeket dinszeljük meg kis olajon  , sózzuk és borsozzuk.A tojásokat verjük fel a krémsajttal, adjunk hozzá kis szerecsendiót,parmezánt ízlés szerint.A levelestésztát nyújtsuk ki, és 6 felfújt formát béleljünk ki a tésztával.Ami megmarad, egy kerek tortaformába tegyük.Legyen pereme a tésztának, hogy a tölteléket megtartsa.A zöldségeket töltsük a tésztára, és öntsük rá a tojásos keveréket.Reszeljük meg sajttal, és tegyük 200 fokos sütőbe sülni 15 percet.Akkor jó, amikor aranybarna lesz a teteje.



2010. október 5., kedd

Töltött pizza:calzone

Variációk pizzára, a calzone




A CALZONE egy pizzafajta,amit elkészíthetünk a pizza alaptésztájából .A dél-olasz Puglia tartomány egyik tipikus étele,ahol leginkább hagymával és sajttal töltik a calzonet, de mi tehetünk bele sonkát, sajtot, paradicsomot,tonhalat, grillezett zöldségeket, vagy ami nekünk tetszik.A tésztát a szokásosnál jobban nyújtsuk ki, kör alakúra, és a tölteléket a tészta közepére helyezzük.Hajtsuk félbe, és tekergessük fel a töltött pizza széleit, hogy a töltelék benne maradjon.

Calzone-alaprecept 4 főre:
  • 500 g liszt
  • 1/3 kocka élesztő
  • 3 kanál olaj
  • 2 tk.só
  • 3 dl folyadék(2/3 meleg tej, 1/3 meleg víz)
Töltelék:

  • 2 db paradicsomkonzerv(nem sűrített)
  • 1 db hagyma( a hagymából és a paradicsomból főzzünk szószt)
  • 3-4 db mozzarella sajt
  • só, oregánó, pici cukor,
  • 3-4 evőkanál olívaolaj
Elkészítése:

A  tejet és a vizet öntsük össze, és melegítsük fel langyosra.Az élesztőt oldjuk fel benne, és tegyük a kelesztőgépbe.(kenyérsütő gépről van szó).Szórjuk rá lazán a lisztet, az olajat csurgassuk bele, a sót is adjuk hozzá.Indítsuk el a gépet, és kétszer keverje el a gép a massszát.Ezután kelesszük kétszeresére a tésztát.Ha túl száraznak találnánk a tésztát, vízzel higítsuk.Ha megkelt, osszuk kisebb gömbökre, és nyújtsuk ki kör alakban nagyon vékonyra.Közben a sütőt kapcsoljuk 200 fokra.A tésztára tegyünk paradicsomszószt , mozzarellát , más sajtot, amit szeretünk.Szórjuk meg oregánóval, és hajtsuk félbe.A calzone széleit csavarjuk fel, és spricceljünk a tetejére olajat.Tegyük a sütőbe 15 -20 percre. Ha kisült, várjunk vele, mert a töltelék forró.