2010. július 29., csütörtök

Sült tengeri hal


A tengerihalak nagyon finomak  faszénen grillezve , de sütőben is megsüthetjük.Erősebben kell fűszerezni, mint a hazai halakat, igen jól illik a halhúshoz a fokhagyma, petrezselyem, paradicsom, rozmaring, kakukkfű.Ha jól megtisztítottuk a halakat, sózzuk be, szórjunk rá friss fűszereket, kenjük be fokhagymával, egy kis olívalaj, köré koktélparadicsom,  és mehet sülni a sütőbe 180 fokon,  40 percre . 

2010. július 28., szerda

Mézes-diós csókok







A teasütemények sokat segíthetnek nekünk,  háziasszonyoknak akkor, amikor váratlan vendég toppan be hozzánk.Egyszerűen előkapjuk őket a díszes dobozkánkból, és egy jó fekete társaságában megkínálhatjuk vele nem várt látogatónkat.Vagy akár ötórai tea kísérőjeként lephetjük meg vele barátnőinket.Sokáig elállnak,viszont csokoládéval, aszalt gyümölcsökkel gazdagítva ünnepi aprósüteménynek is kiválóak.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
10 dkg vaj
14 dkg méz
2 tojás
8 dkg őrölt dió
1 citrom reszelt héja és leve
rumaroma
késhegynyi szódabikarbóna 
Elkészítés:
A lisztet összedolgozzuk a vajjal és a mézzel, hozzáadjuk a tojásokat, diót, citrom reszelt héját és levét, rumaromát és a szódabikarbónát.Jól összegyúrjuk, kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.Világossárgára sütjük.Ha kihűlt, bevonjuk csokimázzal, és diódarabkákkal díszítjük. 

2010. július 25., vasárnap

Stíriai metélt

A receptet anyutól  kaptam, ő is készítette el.Eredetileg Salzburgból származik.Ez a kiadós édesség mindenkit levesz a lábáról, nem válogat.Próbálják ki.Nem éppen könnyű desszert, akár egy ebédet vagy vacsorát is helyettesíthet, de nagyon finom.

Hozzávalók:
50dkg túró
5 tojás
18 dkg liszt
5 dkg mazsola
10 dkg vaj
1 db citrom reszelt héja
3,75dl tejföl
1 mk.só
10 dkg porcukor
1 ek.zsemlemorzsa

Elkészítés:
a túrót, a lisztet 1 egész tojással és 1 tojássárgájával, 1 mokkáskanál sóval, 1 evők.porcukorral, 1 evők.tejföllel összegyúrjuk.Az így kapott  tésztát fél cm vastag, 1 cm széles , 10 cm hosszú csíkokra vágjuk .Lobogó vízben kifőzzük.

6dkg vaj, 3 tojássárgája és a maradék porcukorból krémet készítünk, amit a 3 tojásfehérjével lazítunk.A kifőtt tésztát belekeverjük.Vajazott, és zsemlemorzsával meghintett tepsibe tesszük a tésztás keveréket, és 200 fokon, 35 perc alatt aranybarnára sütjük.












2010. július 23., péntek

Szederlekvár

A receptet most nem részletezem, lsd:áfonyalekvár.Ugyanannyi kell minden hozzávalóból.A szeder kiváló antioxidáns,A és C vitaminforrás, a szeder leveléből főzőtt tea csökkenti a vércukorszintet, a szederlé jó lázas meghűlés ellen, és csökkenti a vérszegénység tüneteit.Remek szörp vagy szederbor készíthető belőle.A szedret legjobb frissen fogyasztani. 



2010. július 22., csütörtök

Áfonyalekvár







A népi gyógyászatban régóta ismert, 200 fajával büszkélkedő áfonya az egyik leghasznosabb gyümölcs.Sokféle gyógyhatása ismert: látásjavító, gazdag ACE-vitaminokban,érvédő, gátolja a húgyuti fertőzéseket,magas a vastartalma,fekete inzulinnak is hívják, mert a gyümölcs érése előtt myrtillint tartalmaz, amely csökkenti a cukorbetegség tüneteit.Koleszterincsökkentő, rákmegelőző hatása is van.

Áfonyalekvár:
1250g gyümölcs
1 tasak dzsemfix
40g cukor
Elkészítés:
A gyümölcsöt a cukorral felfőzzük, majd mikor forrni kezd, hozzáadjuk a dzsemfixet, 1-2 percig még forraljuk, majd készen is van.Fertőtlenített befőttesüvegekbe kanalazzuk.

2010. július 20., kedd

Süssünk kürtöskalácsot!


Erdély csodálatos világa sok mindenkit rabul ejt.Természeti szépségei mellett igen híres gasztronómiája is.Az egyik
tipikus erdélyi édesség a  már hungarikumnak, (vagy inkább transzilvánikumnak) számító kürtöskalács.A gasztronómiai rendezvények elképzelhetetlenek nélküle.Hiszen mindenki szívesen kóstolja meg a diótól vagy fahéjtól illatozó, parázson sült ellenállhatatlan finomságot.Az igazi kürtöskalácsot kúp alakú fahengereken sütik, parázs fölött.Aki szeretné otthon is kipróbálni, vehet kürtöskalácssütőt, és parázs híján megteszi az olajban sütés is.

Hozzávalók:

500 dkg liszt
5 dkg cukor
1 tojássárgája
2 dkg élesztő
pici só

Elkészítés:

felfuttatjuk az élesztőt kevés langyos tejben, hozzáadjuk a cukrot, a tojássárgáját és a lisztet, puha tésztát készítünk, majd fél óráig kelni hagyjuk.Ezután kinyújtjuk ujjnyi vastag csíkokra, a sütőfát megolajozzuk, majd rácsavarjuk a tésztát, forró olajba helyezzük, és pirosra sütjük.A sütőfáról lehúzva a kalácsot diós cukorba forgatjuk.

2010. július 18., vasárnap

Pasticcio( Pasta al forno)


A pasticcio lehet különböző művekből összeállított zenemű,de lehet sütőben megsütött tésztás egytálétel is. Főleg Dél- Olaszországban jellemző étel, különösen Szicíliában.Igaz, ott az anelli nevű tésztával készítik(pasticcio di anelli siciliani), én most a mezze maniche rigate -t használtam.Sokféleképpen variálható.Egyben praktikus étel, hiszen a megmaradt  paradicsomos tésztát így ujra felhasználhatjuk egy kis besamel  és sajt hozzáadásával .
Hozzávalók:


  • 600 g mezze maniche rigate, vagy más rövid  lyukas tészta

  • fél kg paradicsomból és 3 gerezd fokhagymából főzőtt sűrű paradicsomszósz

  • olívaolaj

  • besamelmártás(50 g liszt, 50 g vaj, 4dl tej, só, bors, szerecsendió)

  • tetejére reszelt sajt

  • bazsalikom
Elkészítés:


  • A tésztát főzzük ki, és forgassuk a paradicsomszószba

  • készítsünk besamelmártást

  • egy kikent tűzálló tálba tegyünk egy réteg tésztát, besamelt, tészta, és így tovább.A tetejére besamel és reszelt sajt kerüljön.Tegyük a sütőbe 10 percre, 180 fokra.
Tipp: a besamel lehet kicsit folyósabb, hogy a tészta ne száradjon ki sülés közben

2010. július 17., szombat

Csokoládétorta


Hát ez a recept nem kifejezetten nyárra,izzasztó kánikulába való, de azért be lehet hűteni a csokitortát is.!
Ajánlom a tejszínhab alkalmazását.A tortalapok közé tegyünk frissen készített tejszínhabot, váltakozva a csokikrémmel.Még variálni fogom ezt a receptet, más izben is kipróbálom majd.

Csokis piskótalap receptje:

6 tojás
6 kanál cukor
6 kanál liszt
csipetnyi szódabikarbóna
pici rumaroma
Krém:
2 tojás sárgája, a fehérjéből felvert hab
3 kanál vaníliás cukor
2-3 dl tej
2 kanál liszt
1 kanál nutella
fél tábla keserűcsoki

Elkészítés:

A piskótatésztához a sárgáját kikeverjük a cukorral, beleszitáljuk a lisztet és beleforgatjuk a tojáshabot.Kikent tepsibe simítjuk, 180 fokos sütőben, 15 perc alatt készre sütjük.Három téglalapra vágjuk.
A krémhez a tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, beleöntjük a tejbe,hozzáadjuk a lisztet, a nutellát és a csokoládét.Lassú tűzön kevergetjük addig, amíg be nem sűrűsödik.Végül hozzáadjuk a keményre felvert tojáshabot is.Bekenjük a krémmel a lapokat.A tetejét meghintjük kakaóporral, és hűtőbe tesszük.

2010. július 16., péntek

Pizzette

A nyaralásom(Olaszország) alatt, mint mondtam,gasztronomiai ötleteket is gyűjtöttem.A szálloda svédasztalos reggelijének
egy állandó  étele volt a minipizza.Különböző ízesítésben tálalták, nekem a sima paradicsomos variáció ízlett a legjobban.Nagyon jó vendégváró és könnyű az elkészítése.A feltétet ízlésünknek megfelelően variálhatjuk.

Hozzávalók:
  • pizzatészta 600g lisztből(az alap pizzatészta receptjét lásd a korábbi bejegyzéseknél)
  • 1/2kg paradicsomból főzött sűrű szósz
  • 2 db mozzarella
  • bazsalikom, olívaolaj
Elkészítés:
  • a pizzatésztát osszuk fel kis gömböcökre, majd lisztezett deszkán nyujtsuk ki
  • kenjük rá a paradicsomszószt
  • szeleteljünk rá mozzarellát
  • tegyük be sülni 200 fokra 15 percig
  • bazsalikommal tálaljuk

2010. július 15., csütörtök

Melegűző meggymojito

A cukros,műanyag üdítőket hagyjuk a supermarketekben, készítsünk helyette otthon finom nyári koktélokat.A nagy melegben igazán üdítő,frissítő ez a meggymojito.Akár magunknak, akár partyra keverjük.Már maga a koktél elkészítése igazi kikapcsolódás, és az eredmény magáért beszél...Nagyon jeges, nagyon hűsítő.Aki szeretne, adhat hozzá alkoholt is, pl. bacardit, vagy vodkát, én inkább maradtam az alkoholmentes változatnál.
A recept 2 személyre:

2jó marék meggy
mentalevél
citrom, vagy lime
barnacukor
jégkása

Elkészítés:
A   mentát és a limet paszírozzuk össze egy vastag falú üvegpohárban,adjuk hozzá a  cukorral  összeturmixolt meggylevet, és öntsük fel jégkásával.Fogyasztás előtt jól keverjük meg.Mentalevéllel díszítsük.


2010. július 14., szerda

Ecetes-tonhalas krumplisaláta






Az első júliusi recept ez a könnyű, előételként is szolgáló saláta lett.A borecet igazán üdítővé varázsolja a salátánkat.Elkészítés után tegyük egy órára hűtőbe, hogy az ízek jól összeérhessenek.

Hozzávalók:
1/4 kg ujburgonya
1 fej vöröshagyma
1 nagyobb paradicsom, de koktélparadicsom még jobb
1 tonhalkonzerv
borecet
olívaolaj
só, bors
petrezselyem

Elkészítés:
A burgonyát és a hagymát főzzük meg,majd szűrjük le.Ha kihűlt, daraboljuk fel, a hagymát is karikázzuk fel.A paradicsomot és a tonhalat  is adjuk hozzá.Ezután öntsünk rá ízlés szerint borecetet, olívaolajat,  sót.A salátát friss petrezselyemmel díszítsük.

2010. július 13., kedd

Nyaralás képekben

Véget ért az 1 hónapos  intenzív nyaralás.Feltöltődve, különösen sok gasztroélménnyel gazdagodva tértem haza.Az új recepteket folyamatosan teszem majd fel.Ime a képek: 



Rimini-porto

Rimini-mare


Brescia-centro


Rimini-mare


Brescia-centro

Tartu, mindenki kedvence


Rimini-spiaggia